A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy negyvenöt éves, Nógrád megyei nővel szemben, aki figyelmetlensége miatt nem vette észre a gyalogos-átkelőhelyen áthaladó idős nőt és elütötte őt.

A vád szerint a nő 2019. július 09-én, reggel 9 óra körül, Balassagyarmaton, a városközpont felé vezette személygépkocsiját kifogástalan nappali látási viszonyok mellett. Az út mindkét irányban egy-egy sávból állt, a vádlott menetiránya szerint bal oldalon egy áruház volt. Az áruházhoz vezető út előtt balra kanyarodó sáv, az után pedig táblával jelzett gyalogos-átkelőhely volt.

A zebrát a gépjármű vezetője óvatlanul közelítette meg, figyelmét ugyanis egy előtte kanyarodó gépkocsi kötötte le, ezért későn észlelte, hogy az áruház oldalától egy idős nő már elindult a zebrán.

A vádlott a gyalogost csupán akkor vette észre, amikor autója közvetlenül a gyalogos-átkelőhelynél volt, és a gyalogos  – közel 10 métert haladva a zebrán – már csaknem átért a túloldalra. A vezető ekkor ugyan fékezett, azonban a balesetet nem tudta elkerülni. A személygépkocsi jobb első részével elütötte a sértettet, aki az úttestre zuhant, és a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló combcsonttörést szenvedett el.

A baleset oka az volt, hogy a vádlott a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem adott elsőbbséget, holott azt a helyet, ahol a gyalogosoknak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető az elsőbbségadási kötelezettségének – a szükséghez képest megállással is – eleget tudjon tenni.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását és – mivel a baleset körülményei miatt elrendelt pályaalkalmassági vizsgálat a nőt a biztonságos járművezetésre alkalmatlannak találta – a közúti járművezetéstől végleges hatállyal történő eltiltását indítványozta vádiratában.

Hozzászólások lezárva.