Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki Esztergom belvárosában kukát borított fel, virágokat szórt szét, hirdetőtáblákat tört el, és akit a bűncselekmény elkövetését megelőző 19 nappal a bíróság ugyancsak garázdaság miatt ítélt felfüggesztett szabadságvesztésre.

A vádlott 2018. február 04. napján, Esztergomban, boxerrel támadt egy söröző kerthelyiségében az egyik vendégre, őt négy alkalommal megütötte, amely miatt  a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el. Ezért őt az Esztergomi Járásbíróság a 2018. július 12. napján jogerős döntésével felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az elítélését követően 19 nap múlva, 2018. július 31. napján, hajnali 3 órakor, az ittas vádlott Esztergomban, a  Rákóczi téren lévő egyik üzlet előtt elhelyezett szemetes kuka tartalmát a járdára kiborította, majd a közeli beton virágládából a virágokat kitépte, és az útra dobálta. A férfi az út túloldalán lévő cukrászda előtti két beton virágládából is kitépte és szétdobálta a virágokat.

A vádlott ezt követően a Vörösmarty utcán haladva először felborította a parkolási tilalomra figyelmeztető vas állványt, majd egy fa kapuról letépte a „Kérem a bejáratot szabadon hagyni” feliratú táblát. A férfi ezután egy állateledel bolt falra erősített hirdetőtábláját tépte le, majd egy másik üzlet üveges hirdetőtábláját kézzel betörte, a fa keretet a falból részben kitépte és eltörte, a hirdetőtáblát kidobta az útra, így az üzlet tulajdonosának 29.210 forint kárt okozott.

A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat fogházbüntetésre, a közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélje, valamint a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását rendelje el.

Hozzászólások lezárva.