Jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedett, ezért a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a férfi ellen és letöltendő fegyházbüntetést indítványoz.

A vádirat szerint a vádlott, egy 36 éves férfi 2017 decemberétől 2018 februárjáig egy XI. kerületi lakásban több tőből álló kenderültetvényt létesített és gondozott. A férfi marihuánát és esetenként heroint is árult. Az illegális üzlethez digitális mérleget, növényőrlőt, világítóberendezéseket is használt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói eredményes felderítésüket követően 2018. január 31-én rajtaütöttek a férfin, lakásában többféle kábítószert, heroint, kokaint, extasyt is találtak.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje letöltendő fegyházbüntetésre a vádlottat és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerhasználat megelőzése nem csak bűnügyi kérdés, a hatóságok eredményes munkája mellett kiemelt szerepe van a nevelésnek és az oktatásnak.

A Rendőrség által korábban közzétett, videót és fényképeket is tartalmazó közlemény itt érhető el:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/termesztette-es-arulta-is-a-kabitoszert#7

Hozzászólások lezárva.