A Kaposvári Járási Ügyészség társadalombiztosítási juttatással visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki két gyermeke után járó, állam által előlegezett tartásdíjat annak ellenére felvette, hogy a gyerekek az édesapjuk háztartásában nevelkedtek.

A Marcali közelében élő vádlott még 2016 évben igényelte az államtól tartásdíj megelőlegezését az akkor 9 és 7 éves gyermekei után, amelyet gyermekenként havi 10.000,-Ft összegben kapott meg.

A gyerekek 2017. februárjában az édesapa gondozásába kerültek, azonban ezt a vádlott a gyámhivatal felé nem jelentette be, hanem a pénzbeli juttatás megszerzése érdekében elhallgatta. A gyámhivatal az apa bejelentése alapján értesült a gyerekek gondozási helyének megváltozásáról, azonban addigra a vádlottnak – 2017 februárjától 2018 májusáig – jogalap nélkül összesen 320.000,-Ft gyermektartásdíjat utalt át.

A vádlott a gyermekek után kapott juttatást saját céljaira fordította, így magatartásával 320.000,-Ft összegű kárt okozott, ami nem térült meg.

A büntetlen előéletű anyával szemben az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban próbára bocsátás intézkedés alkalmazását indítványozta, amelynek megfelelően a Kaposvári Járásbíróság a vádlottat 1 évre próbára bocsátotta.

Hozzászólások lezárva.