Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt.

A vádlott 2018. szeptember hónap elején az esti órákban, ózdi házában italozott barátjával. A barátját azonban kereste az élettársa és az édesanyja is, de telefonon nem érték el, ezért késő este elmentek a vádlott házához, mivel megtudták, hogy a férfiak együtt italoznak. Az utcáról az élettárs bekiabált a férfinak, hogy menjen haza velük.

Az erősen ittas állapotban lévő vádlott erre indulatossá vált, kiment a házból, trágár szidalmakkal illette a két asszonyt, a barátja élettársát megpofozta, megrugdosta, majd annak édesanyját is ütlegelte.

A két nő a bántalmazás eredményeként 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett el, mindketten hatályos magánindítványt terjesztettek elő.

Az ügyészség az új büntetőeljárási törvény szerinti büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében – figyelemmel arra, hogy a bűncselekmény 5 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, az ügy megítélése egyszerű, a vádlott szabadlábon van, a bűncselekmény elkövetését beismerte – tárgyalás mellőzésével, a vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott.

Hozzászólások lezárva.