A súlyos balesetben két ember vesztette életét. A közlekedési bűncselekmény üldözésére specializálódott kerületi ügyészség vádirata alapján a bíróság 4 év letöltendő fogházbüntetésre, illetve 1 év 10 hónap, 3 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a járművezetőket.

A vádirat szerint egy 43 éves férfi, vezetői engedély nélkül, 2017. május 15-én kora délután a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül. A vádlottak gépkocsija olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 49 éves sofőrje is életveszélyes, míg a gyorshajtó vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező vádlott nem lépi túl a sebességhatárt, vagy, ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik. A vádirat tárgya még egy másik eset is, amely miatt a 43 éves férfi vezetői engedélyét korábban bevonták. A vád szerint 2015. június 19-én gépkocsijával majdnem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt közöttük kialakult közlekedési konfliktus során az utasával együtt kiszállt az autóból, és mindketten testszerte bántalmazták a biciklist.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A másik, egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége volt.

A bíróság bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásban. A 43 éves férfi bűnösségét ezen felül még garázdaság és testi sértés vétségében is megállapította, azonban a közúti veszélyeztetés bűntettének vádja alól felmentette. A bíróság halmazati büntetésként 4 év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a férfit, a közügyektől 4 évre, a járművezetéstől végleges hatállyal eltiltotta. A kanyarodó sofőrt a bíróság 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, a járművezetéstől 1 évre eltiltotta.

Az ügyészség a gyorshajtó vádlottal szemben a büntetés jelentős súlyosítása, illetve a közúti veszélyeztetésben bűnösnek kimondás érdekében fellebbezést jelentett be. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik is fellebbeztek.

Az ügyészség indítványozta a 43 éves férfi letartóztatását, ezt a bíróság elutasította, és a bűnügyi felügyeletét is megszüntette a vádlottnak. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

Hozzászólások lezárva.