Életveszélyt okozott a tapasz felhelyezése

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyész­ség élet­ve­szélyt okozó, gon­dat­lan­ság­ból elkö­ve­tett súlyos testi sér­tés vét­sé­ge miatt nyúj­tott be vád­ira­tot az esz­ter­go­mi anyá­val szem­ben, aki orvo­si javal­lat nél­kül, a saját részé­re fel­írt tapaszt helye­zett el gyer­me­kén, aki emi­att esz­mé­le­tét vesztette.

A vád­ira­ti tény­ál­lás sze­rint a vád­lott nyolc éves gyer­me­ke nyári nap­kö­zis tábor­ban meg­sé­rült, erős hasi, majd hát­fáj­dal­mai let­tek, ezért az anya a gyer­me­két a házi­or­vos­hoz elvit­te. Az orvos a sér­tett súlyá­nak meg­fe­le­lő csep­pe­ket írt fel a fáj­da­lom csil­la­pí­tá­sa­ként. A csep­pek elle­né­re a gyer­mek­nek erős fáj­dal­mai vol­tak, ezért az anya a saját részé­re fel­írt tapasz­ból rakott fel egy dara­bot a gyer­mek hátá­ra, majd  a gyer­mek­kel a mun­ka­he­lyé­re ment.

A mun­ka­he­lyen a sér­tett nehe­zen vette a leve­gőt, vég­tag­jai elszí­ne­ződ­tek, elvesz­tet­te az esz­mé­le­tét. A men­tők kiér­ke­zé­sé­ig a dol­go­zók szá­jon át léle­gez­tet­ték a gyer­me­ket. A vád­lott a gyer­mek elsőd­le­ges ellá­tá­sát végző orvo­sok­nak sem szá­molt be a tapasz­ról, azt a kiér­ke­ző légi­men­tő egy­ség orvo­sa vette észre, és távo­lí­tot­ta el a sér­tett hátá­ról. Az ellen­anyag beadá­sát köve­tő­en a sér­tett álla­po­ta nor­ma­li­zá­ló­dott, éle­tét a szak­sze­rű orvo­si ellá­tás men­tet­te meg.

A vád­lott nem olvas­ta végig  a beteg­tá­jé­koz­ta­tót, ezért nem tudta, hogy a tapaszt csak az hasz­nál­hat­ja, aki­nek az orvos azt fel­ír­ta, a készít­mény nem adha­tó át más­nak akkor sem, ha a beteg­sé­ge tüne­tei azo­no­sak, mert a hely­te­len alkal­ma­zá­sa túl­ada­go­lás­hoz és/vagy halál­hoz vezethet.

Az ügyész­ség a vád­irat­ban indít­ványt tett arra, hogy a Tata­bá­nyai Tör­vény­szék a bün­tet­len elkö­ve­tőt vég­re­haj­tá­sá­ban fel­füg­gesz­tett sza­bad­ság­vesz­tés­re ítél­je. Az ügyész­ség indít­vá­nyoz­ta azt is, hogy ha a vád­lott az elő­ké­szí­tő ülé­sen a bűn­cse­lek­mény elkö­ve­té­sét beis­me­ri, úgy a bíró­ság a sza­bad­ság­vesz­tés tar­ta­mát egy év hat hónap­ban, a fel­füg­gesz­tés tar­ta­mát három évben hatá­roz­za meg.