A Tatabányai Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki édesapját megrúgta, mert ő nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a fia az ebéden gyúnyolódott.

A vádirat szerint az ittas állapotban lévő 38 éves férfi 2019. április 7-én délután egy vértesszőlősi lakásban az elkövetéskor 72 éves, baloldali testbénulás utáni állapotban lévő és Parkinson kórban szenvedő édesapjával összeszólalkozott. A sértett nemtetszését fejezte ki a fiának amiatt, mert az kifogásolta az ebédet, arra gúnyos megjegyzést tett.

A férfi ezt követően a bakancsos lábával a kanapén ülő édesapja jobb lábát erősen megrúgta,  valamint egy alkalommal ököllel a sértett arcába vágott, melytől a sértettnek a jobb lábszárán és a homlokán egyaránt horzsolt sérülése keletkezett, ezek 8 napon belül gyógyultak.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint írja elő kötelezettségként, hogy jelentkezzen közfoglalkoztatásra, továbbá vegyen részt a pártfogó felügyelő által szervezett szociális készségfejlesztő és agresszióhelyettesítési tréningen.

Hozzászólások lezárva.