A Debreceni Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat két balmazújvárosi férfi ellen, akik egy ismerősük háza elől eltoltak, majd beindítottak egy autót és azzal Hajdúböszörménybe mentek.

A gépkocsivezető 2018. december 3-án a munkáltatója által használatba adott járművet leállította a háza előtt az utcán. Később az autóból kivette a táskáját, azonban benne felejtette az indítókulcsot.

2018. december 4-én 21.00 óra körüli időben a két balmazújvárosi férfi az utcában sétált, amikor egyikük kíváncsiságból megnézte, hogy nyitva van-e az autó ajtaja. Az ajtó kinyílt és akkor vette észre, hogy a gépkocsiban benne van az indítókulcs is. Ezt elmondta vele lévő barátjának, és elhatározták, hogy az autót elviszik és azzal Hajdúböszörménybe mennek. A járműbe az egyik férfi beült, míg társa az autót néhány méteren keresztül tolta, majd azt a volánnál ülő férfi beindította. Ezt követően az autóval együtt Hajdúböszörménybe mentek, ahol több utcán is megfordultak, illetve a járművet mindketten vezették.

Egy idő után elhatározták, hogy visszaindulnak Balmazújvárosba, azonban nem sokkal azután, hogy Hajdúböszörményt elhagyták, a gépkocsit vezető férfi elvesztette uralmát a jármű felett és az árokba csapódtak.

A vádlottak ezáltal 200.000,- Ft kárt okoztak a sértettnek, amely nem térült meg.

A Debreceni Járási Ügyészség a különös visszaeső vádlottak ellen társtettesként elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt.

Hozzászólások lezárva.